HALLOM, ÉRTEM, TUDOM!
Program a beszédészlelés és a beszédértés fejlesztésére 5-7 éves gyermekeknek
Alapozzunk meg együtt a sikeres olvasás és írás elsajátítást!
Mit jelent a beszédészlelés illetve a beszédértés, és miért fontosak az iskolakezdéshez?
Ezeknek a területeknek a fejlesztése elengedhetetlen, hiszen megalapozza az iskolai évek eredményességét. Lehetővé teszik, hogy a gyermek megtanuljon olvasni, írni (legfőképpen helyesen írni) és azt, hogy idegen nyelveket is elsajátítson.
A beszédészlelés és a beszédértés nem választható el teljesen egymástól:
A beszédészlelés, vagy más néven beszédpercepció az a készség, ami lehetővé teszi, hogy a gyermek beszédhangokat, hangkapcsolatokat és hosszabb hangsorokat felismerjen, illetve azokat képes legyen megismételni. Az iskolában nehézség nélkül tudja azonosítani majd összeolvasni a betűket, képes jó technikával olvasni és idegen nyelvet tanulni. Természetesen alapvető feltétele az ép hallás, ám az ép hallás önmagában még nem elég!
A beszédértés jelenti a szavak, szókapcsolatok, mondatok és szövegek megértését. Tehát a gyermek érti a szavak jelentését, megérti, amire kérik vagy amit mesélnek neki és később érteni fogja azt is, amit ő maga olvas.
Ha ezeken a területeken zavar áll fenn, akkor nehezítetté válik a hangok, hangsorok felismerése, valamint a szavak, mondatok és közlések jelentésének, tartalmának megértése.
A beszédészlelési és beszédmegértési zavar leggyakoribb jelei:
- később kezdett beszélni, mint kortársai
- beszédhibája van
- szegényes a szókincse, nehezen találja a szavakat
- sokszor visszakérdez
- gyakran nem figyel oda
- keveset beszél vagy állandóan fecseg
- nem szereti a mesehallgatást
- nehezen tanul mondókát, verset
- rosszalkodik, túl játékos
Te is nap mint nap tapasztalod ezeket gyermekednél?
Ha igen, akkor olvass tovább, és ismerd meg, hogyan segíthetsz neki!
Logopédusként tudom, hogy ezeket a jeleket nagyon komolyan kell venni és még most, óvodáskorban foglalkozni velük. A lemaradások ilyenkor még könnyebben behozhatók, ne várj vele!
Legyen az iskolakezdés örömteli, a tanulás kudarcoktól mentes!
A beszédészlelés és beszédértés fejlesztése program tulajdonképpen nem is igazi fejlesztés, sokkal inkább vidám, játékos együtt töltött idő. Nem kell sehova sem elvinned a gyermekedet és nem kell képernyő elé sem ültetned. Egyedül Rád van szüksége, és arra, hogy együtt játsszatok, beszélgessetek!
A 10 héten át tartó fejlesztő program feladatai Neked szólnak! Te fogod kialakítani azt a napi rutint, amelybe be tudod majd építeni a közös játékokat, beszélgetéseket. Mindössze napi 15-20 percben!
Nézzük mit tartalmaz a Hallom, értem, tudom! program!
* A 10 héten át tartó játékos fejlesztés anyagait
- A feladatokat elektronikus kiadványként, e-mailben kapod meg (nyomtatható pdf formátumban)
- Egy-egy feladatbankot kapsz majd, amelyből megtudod, hogy mit és hogyan tudtok játszani
- A játékok a hangokra és a beszédre épülnek, sok mesével, nyelvi játékkal és beszélgetéssel kiegészítve
- A gyakorlatokat többször is elvégezhetitek, akár hetekkel később újra elővehetők
* 5 feladatkategória, 25 feladattípus, 250 gyakorlat
- Nagyobb főfogalmi kategóriák szerint állítottam össze az anyagot, pl. állatok, gyümölcsök, bútorok, foglalkozások stb.
- A program során 10 különböző témakört fogtok feldolgozni
* Részletes feladatleírásokat és ötleteket
* Ajánlást a napi rutin kialakításához és heti tervezőt
* Extra AJÁNDÉK:
Az adott témakörhöz kapcsolódó nyomtatható feladatlapokat is kaptok, melyekkel olyan további képességek fejlesztését célozzuk meg, mint a figyelem, vizuális észlelés, tájékozódás, szem-kéz koordináció stb.
Csatlakozz, ha
- szeretsz együtt játszani gyermekeddel
- szeretnél közös élményeket és minőségi együtt töltött időt
- szeretnéd, hogy gyermeked erős alapokkal induljon az iskolába
- szeretnéd, hogy gyermekednek ne okozzon nehézséget az olvasás és írás elsajátítása
- szeretnéd, hogy gyermeked magabiztosabbá váljon
Mennyibe kerül?
A teljes 10 hetes Hallom, értem, tudom! fejlesztő program ára 12 900 Ft.
Hogyan tudsz csatlakozni?
A jelentkezés gombra kattintva egy űrlap jelenik meg. Az adatok megadása után a küldés gombra kattints! Fontos, hogy helyesen írd be az e-mail címed, kérlek ellenőrizd küldés előtt!